Hagyományőrzés

Katolikus, szlovák család vagyunk, nemzeti ételünk a haluska, ezért lett a tanya neve: Haluskaház. A név arra utal, hogy a felújítás során nem csak a korabeli környezet reprodukálását tartottuk szem előtt, hanem eltökélt szándékunk volt, hogy mindenki számára elérhető és megérthető módon mutassuk be a korabeli tanyasi életet is. Úgy gondoltuk, hogy erre a gasztronómia a legalkalmasabb. Ezért a tanyabemutatás középpontjába a haluskakészítést állítottuk. A haluskaszobában minden berendezés, eszköz megtalálható, ami a haluska elkészítéséhez szükséges. A tanyasi élet bemutatásában a környező tanyákon évtizedek óta ott élő háziasszonyok boldogan és büszkén lettek a segítőim.

A mi családi receptünk: 1 kg, 3 tojás, víz és só. simára gyúrt, majd nyújtott tésztát felvágjuk, megfőzzük sós vízben, majd pirosra, ropogósra sütjük kemencében vagy sparhelten, brindzával, káposztával, túróval vagy mákkal ízesítjük. Ugyanebből a tésztából készítjük a szilvalekváros mákos derelyét is.

PROGRAMOK A HALUSKAHÁZBAN

Generációk egymás között: program óvodásoknak és kisiskolásoknak. Az osztályt három egyenlő részre osztjuk, az egyik a konyhakerttel ismerkedik kertészmérnök közreműködésével, a másik az állattartással, a harmadik csoport megtanulja a haluskakészítés fortélyait. A csoportok váltják egymást, a látogatás végére mindenki mindennel megismerkedett. Minden gyermek az általa készített haluskát hazaviheti és szüleivel együtt elkészítheti. A program zárása, a nap fénypontja a túroshaluskaevés.

Péntek, haluskanap: meghirdetett program, melyre jelentkezni lehet interneten, telefonon keresztül. Maximálisan 30-35 vendéget tudunk fogadni. A vendégek megérkezésekor kezdünk hozzá a haluska sütéséhez. A vendégek nézhetik elkészítését, vagy ismerkedhetnek a tanyával. A falusi vendégasztal minden feltétele biztosított…